2011. szeptember 28., szerda

Számológépek a Cybiko-n

A Cybiko egy különleges, hazánkban jóformán teljesen ismeretlen, bájosan bumfordi, sokgombos "kütyü" (lásd Wikipédia), még a mobiltelefonok és érintőkijelzők elterjedése előtti időkből.

2000 májusában jelent meg ez a tizenéveseknek szánt PDA, mely nagyjából akkora volt, mint egy programozható grafikus zsebszámológép, viszont nem a felsőbb matematikai műveletekre és a programozásra volt kihegyezve, hanem inkább a szórakozásra, kommunikációra: volt benne MP3 lejátszó, két vagy több készülék 300 méteres körzetben használható volt szöveges csevegésre, stb. Memóriáját Smart Media kártyával lehetett bővíteni. Megjelenésének első négy hónapjában 250.000 darabot adtak el belőle az USA-ban, 2000 decemberéig pedig félmillió darabot.

Számos játék és más szoftver, köztük számológép is található volt a készüléken, és az előre telepítettek mellé további alkalmazások is beszerezhetőek voltak a hozzá (de akár saját, BASIC nyelvű programokat is lehetett rá írni). 2003-ban a készülékek gyártása leállt, ma már az egykori cybiko.com weboldal sem él. A készülék egykor betöltött szerepét már régen átvették az okostelefonok, így már csak néhány "geek", rajongó foglalkozik a Cybiko-val.

(A számológépes képernyőképekért köszönet a Cybiko fórum egyik tagjának, Velocity31-nek.)

Tippek:
YouTube - Cybiko televíziós reklám
YouTube - a Cybiko bemutatása
YouTube - 3D animáció Cybiko-n

Nincsenek megjegyzések: