2010. július 3., szombat

Az én HP-28C-m

"Nem tudok leállni, nem tudok leállni [...]" (Belga: Ovi)

A TI-92 után beszereztem egy "újabb" számológépet, egy HP-28C-t (az idézőjelet az indokolja, hogy a készülék 1987-ben jelent meg, míg a TI-92 nyolc évvel később, 1995-ben; a TI-92-ről azt írtam, hogy szinte muzeális, nos, ez a gép így méginkább az). A kalkulátorhoz most nem vásárlás, hanem csere útján jutottam, egy Casio CFX-9850GB Plus-t adtam érte.

A HP-28C több szempontból is különlegesség, mérföldkő. Egyrészt ez a Hewlett-Packard első grafikus számológépe, másrészt pedig a világ első CAS-képes zsebszámológépe, azaz olyan kalkulátor, ami szimbolikus algebrai műveleteket is el tud végezni. Dizájn szempontból pedig könyvszerűen kinyitható alakja és ezáltal kettéosztott gombsora miatt érdekes.

Ami a TI-92-vel való összehasonlítást illeti, külsőleg: első pillantásra úgy tűnhet, hogy a TI-92-nek sokkal több gombja van, ez azonban csalóka, mindössze 8 nyomógombbal rendelkezik többel (80), mint a Hewlett-Packard gép (72). S bár a Texas Instruments kalkulátor (szintén első pillantásra) jóval méretesebbnek látszik, kinyitva a HP-28C felülete valamivel nagyobb. Súlyban és vastagságban persze a TI-92 vezet, a HP gép még összecsukva is "slimebb". Az alfa-nyomógombok ("betű-gombok") elrendezésében is különbség mutatkozik: a TI kalkulátorral szemben nem QWERTY, hanem ABC gombsora van.

Ha a Texas Instruments számológépen rácsodálkoztam a "Made in Italy" feliratra, akkor ez az öreg Hewlett-Packard masina még ritkább a maga "Made in USA" jelölésével.

Mivel HP gépről van szó, természetesen RPN beviteli móddal rendelkezik, de a hagyományos számolási mód is előcsalogatható a készülékből. Egy kis ízelítő a számológép tudásából: műveletek komplex számokkal, listákkal, vektorokkal, mátrixokkal és sztringekkel; mértékegység-átváltások, RPL programozási nyelv, függvényábrázolás és hang-generátor, továbbá infravörös port (amivel akár - megfelelő programmal - még TV-távirányítóként is használható).

S mindez egy láthatóan nagy műgonddal kidolgozott kis számológépben, mely több mint 20 év után is tökéletesen működik, és egyáltalán nem hétköznapi esztétikai, minőségi élményt nyújt már egyszerűen vizuálisan vagy gombjai érintésével is.

Ezt a szinte tökéletes és univerzális matematikai-programozási eszközt, ezt az összecsukható Hewlett-Packard "svájcibicskát" egyedül a memóriája mérete (alig 2 KB) teszi némileg korlátozottabban felhasználhatóvá, ez azonban kihívásként is felfogható, hiszen ebbe a 2 KB-os bendőbe kell miniatűr, már-már művészien zanzásított programkódokat pakolni.

Ahogy a TI-92 kapcsán titkon azt reméltem ill. remélem, hogy idővel "meghódítom" a TIcalc.org-ot, és sikerül néhány ügyes alkalmazást, játékot írnom, a HP-28C-hez azt a reményt fűzöm, hogy megismertet az RPN-nel és az RPL programozási nyelvvel, szemlélettel, és izgalmas kódokat faraghatok ezzel a svájcibicskával.

(kép forrása [mivel én nem tudnék ilyen minőségű fotót készíteni, de a saját kalkulátorom is hasonló, kifogástalan állapotban van]: hpmuseum.org)

Nincsenek megjegyzések: