(forrás: blog.xkcd.com)
2010. február 24., szerda
Grafikus számológép működtetése 9V-os elemmel
(forrás: blog.xkcd.com)
2010. február 23., kedd
Boxolós Casio kvarcjáték számológéppel
(forrás: YouTube)
2010. február 20., szombat
Univerzális távirányító beépített számológéppel
(forrás: sunheigroup.com)
2010. február 19., péntek
Interjú Menyhárt László Gáborral a grafikus számológépekről
Következzék egy interjú Menyhárt László Gáborral, aki a 2000-es évek elején a programozható grafikus kalkulátorokról írta a szakdolgozatát. Mint válaszaiból kiderül, azóta eléggé eltávolodott a zsebszámológépektől, és a számítástechnika más területei felé fordult.- Szia! Olvastam a grafikus számológép témakörben, 2002-ben írt
szakdolgozatod az ELTE weboldalán. Hogy jött az ötlet, hogy a grafikus zsebszámológépekről írd a szakdolgozatod?
- Az ELTE-n matematika-fizika tanári szakon végeztem 2002-ben, majd informatika tanárin 2003-ban. Az első szakdolgozatomnak is már olyan témát próbáltam választani, ami az informatikához közelebb áll, mert az jobban érdekelt. Így jött az ötlet, hogy grafikus kalkulátorokkal és azok programozásával foglalkozzak.
- Foglalkozol még számológépekkel? Milyen grafikus számológépe(ke)t használsz?
- Azóta nem foglalkozom grafikus kalkulátorokkal, sem programozásukkal, így nem is használok semmilyen grafikus kalkulátort.
- A szakdolgozatodban szerepelt néhány kalkulátor-program is. Melyik - zsebszámológépre írt - programodra vagy a legbüszkébb?
- Büszke nem vagyok egyik zsebszámológépre írt programomra se, hiszen ennyi év távlatából visszatekintve, az az egy év ezzel való foglalkozás nagyon kevésnek bizonyult és csak megmosolyogtató próbálkozásaim voltak. :)
- Tanítasz valahol?
- Azóta az ELTE-n tanítok tanársegédként, PhD abszolutóriumot szereztem és most az XML témakörében kutatok.
- Hogy látod, mennyire elterjedtek napjainkban a grafikus számológépek a középiskolákban és a felsőoktatásban?
- A grafikus kalkulátorok elterjedésének megbecslésébe nem mernék belevágni, hiszen középiskolai tapasztalatom nincs, az ELTE Informatikai karán pedig nem láttam senkinél, hiszen ott számítógépeket használ mindenki. Most inkább azt kezdem észrevenni, hogy egyre több diáknak van saját laptop-ja, notebook-ja, netbook-ja vagy okos telefonja. Pont ezért nem is adok túl nagy jövőt a programozható kalkulátoroknak, mert egyre olcsóbban lehet, egyre kisebb méretű általánosabb célú eszközöket vásárolni.
- Mit gondolsz a TI-Nspire-ről?
- A TI-Nspire-t nem ismerem, csak a TI-89-est és TI-92-es sorozatot használtam annak idején.
- Köszönöm szépen az interjút!
(Az interjú ötletét és több kérdését a Számológép Fórum egyik törzstagja, Pipás vetette fel, miután a neten rátalált Menyhárt László Gábor szakdolgozatára. Pipással, azaz Litauszky Györggyel itt olvasható egy interjú.)
2010. február 16., kedd
Snake játék Casio grafikus számológépen
(forrás: YouTube)
(Egy másik Snake verzió egy korábbi, CFX sorozatú Casio grafikus kalkulátoron - láthatóan sokkal lassabb, de a gép képességeihez képest mégis meglepően gyors.)
Egy újabb K'NEX mechanikus számológép
(forrás: YouTube)
Hasonló mechnikus számológépek itt a Számológép Blogban:
Három méter magas K'NEX számológép
Összeadógép fából, potyogó üveggolyókkal
Lego Technic mechanikus számológép
MathPrint szolgáltatás a TI-84 Plus új operációs rendszerében
(Erre az újdonságra a Számológép Fórum egyik törzstagja, Pipás hívta fel a figyelmem).
(forrás: TIcalc.org)
2010. február 15., hétfő
Csuklón hordható számológép 1977-ből
(forrás: garbagebelly.com)
2010. február 12., péntek
Sakk HP grafikus számológépekre
(forrás: HPcalc.org)
Még több sakk témájú bejegyzés:
Sakk TI grafikus számológépekre
Számológépes óra beépített sakkal
Saitek zsebszámológép és sakk-kompjúter "sakktábla-fiókkal"
2010. február 11., csütörtök
Pickett logarléc árusító forgó állvány
A rusztikus deszkákon egy kedves, retro Pickett logarléc árusító forgó állvány látható, kék színű talppal és tetővel, "all metal slide rules" felirattal.(forrás: sliderulemuseum.com)
(Még több logarléc témájú bejegyzés.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)